egyesült államok

Újabb támadás történt Irán ellen, elkezdődött az iráni válaszcsapás - Cikkünk percről percre frissül

Újabb támadás történt Irán ellen, elkezdődött az iráni válaszcsapás - Cikkünk percről percre frissül

Magyar idő szerint hajnali kettő és három között izraeli repülőgépek légicsapásokat hajtottak végre az iráni nukleáris létesítmények, valamint katonai célpontok ellen. A támadásokban a Forradalmi Gárda és az iráni fegyveres erők parancsnokai is életüket vesztették. A nap folyamán az izraeli haderő újabb csapásokat indított, Irán pedig megtorlást ígért.

Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael

Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael

Június 13-án minden korábbinál súlyosabb támadás érte Iránt, mivel Izrael úgy ítélte meg, hogy Teherán már a közeljövőben képes lehet akár 15 darab nukleáris robbanófejet kifejleszteni, ez pedig súlyos biztonsági válságot hozhatna számukra. Régóta fenyegettek azzal, hogy meglépik a nagyszabású támadást, az elmúlt napokban különösen feszült lett a helyzet. De miért ragaszkodik ennyire Irán az atombomba kifejlesztéséhez, miért nem tudja elfogadni, hogy az Egyesült Államok és Izrael soha nem fog belenyugodni a programba, a többi riválisról nem is beszélve.

Megtetszett Trumpnak a babakötvény? Jöhet a magyar mintára szabott amerikai családi befektetés

Megtetszett Trumpnak a babakötvény? Jöhet a magyar mintára szabott amerikai családi befektetés

A magyar babakötvényhez hasonlóan működő, 1000 dolláros kormányzati támogatással induló megtakarítási lehetőséget biztosítana minden újszülöttnek Donald Trump új kezdeményezése. Az amerikai elnök önmagáról nevezte el a bevezetni kívánt Trump-számlát, melynek keretein belül a megszületett gyermek felnőttkoráig lehet majd kedvező feltételekkel befektetni. A fő eltérés a magyar babakötvénytől, hogy nem állampapírba, hanem indexkövető befektetési alapokba lesznek irányítva a Trump-számlán elhelyezett megtakarítások.

Lagarde: Globális recesszióval fenyeget az amerikai-kínai kereskedelmi háború

Lagarde: Globális recesszióval fenyeget az amerikai-kínai kereskedelmi háború

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a kereskedelmi kapcsolatok rendezésére kérte Kínát és az Egyesült Államokat - számolt be róla a Politico. Az EKB-elnök pekingi beszédében kijelentette, hogy a globális recesszió csak kooperációval előzhető meg, melyre még geopolitikai válságok közepette is törekedniük kell a világ vezető gazdasági hatalmainak.

Megvan az új időpont, hogy mikor indulhat az űrbe Kapu Tibor

Megvan az új időpont, hogy mikor indulhat az űrbe Kapu Tibor

Szerdán helyi idő szerint reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 14 órakor) a floridai Kennedy Űrközpontból elindulhat az Axiom-4 küldetés a legénység soraiban Kapu Tibor magyar kutatóűrhajóssal - közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat kedden a honlapján.

Kínai exportrobbanás Délkelet-Ázsiában: új piacokkal ellensúlyozzák az amerikai vámháborút

Kínai exportrobbanás Délkelet-Ázsiában: új piacokkal ellensúlyozzák az amerikai vámháborút

Kína látványosan növelte exportját Vietnam, Thaiföld és Indonézia felé az év első öt hónapjában, miközben az Egyesült Államokkal szembeni kereskedelmi feszültségek új csúcsra értek. A kínai gyártók egyre inkább Délkelet-Ázsiába helyezik át termelésüket, hogy megkerüljék az amerikai szankciókat és kielégítsék a régió gyorsan bővülő fogyasztói piacait.

Trump már meg is szólalt a fontos amerikai-kínai tárgyalásokról

Trump már meg is szólalt a fontos amerikai-kínai tárgyalásokról

Donald Trump amerikai elnök pozitívan nyilatkozott a Londonban zajló amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról. Hétfő késő este érkeztek az első hivatalos jelentések az egyeztetések első napjáról. Hat órán át tartottak a mai tárgyalások.

Moszkva figyelmeztet: új korszak kezdődik

Moszkva figyelmeztet: új korszak kezdődik

Logikus befejezéséhez közeledik az Oroszország által közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták telepítésére egyoldalúan meghirdetett moratórium, a Nyugat nem értékelte Moszkva visszafogottságát - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap közölt interjúban.

Mutatjuk, mi vár a magyar gazdaság egyik legfontosabb iparágára

Mutatjuk, mi vár a magyar gazdaság egyik legfontosabb iparágára

Az elektromos autók térnyerésének köszönhetően az akkumulátorok iránti globális kereslet jelentős ütemben növekszik, 2024-ben elérte a történelmi 1 Terawattórát. Ez az iparág fejlődésének fordulópontját jelzi: ma már egyetlen hét alatt több akkumulátorra van szükség, mint egy évtizeddel ezelőtt egy teljes évben. A növekedés motorját továbbra is az elektromos autók jelentik, de az ellátási láncok, technológiai trendek és geopolitikai viszonyok is egyre nagyobb hatással vannak a szektor jövőjére. Az IEA részletes elemzést publikált arról, hogyan alakult a kereslet földrajzilag és technológiailag, milyen ártrendek formálják a gyártást, milyen szerep jut az újrahasznosításnak, és milyen kihívásokkal néz szembe az iparág a következő években.

Teljesen váratlanul robbanhat ki egy új, nagy háború, de Amerikában már kezd kirajzolódni a stratégia

Teljesen váratlanul robbanhat ki egy új, nagy háború, de Amerikában már kezd kirajzolódni a stratégia

Miközben jóformán az egész világ arra figyelt, hogy Ukrajnában mi történik az Egyesült Államok segédletével, lassan kezd kirajzolódni, hogy pontosan mit gondol az Egyesült Államok a távol-keleti térségről és annak biztonságpolitikai szerepéről. A szakértők egyre inkább arra figyelmeztetnek, hogy Kína bármelyik pillanatban támadást indíthat Tajvan elfoglalására, de a szigetnek éppen az Egyesült Államok a legfontosabb partnere, ráadásul Donald Trump kormánya látványosan inkább az indo-csendes-óceáni térség felé fordítja a tekintetét, ez pedig egyáltalán nem jelenthet jót a felemelkedő nagyhatalom számára.

Erőt demonstrál az atomfegyverekkel bíró Franciaország

Erőt demonstrál az atomfegyverekkel bíró Franciaország

Emmanuel Macron francia elnök jövő hétvégén Grönlandra látogat, ami az Európai Unió szolidaritását jelzi, miután az Egyesült Államok korábban érdeklődést mutatott a stratégiai fontosságú sziget megszerzése iránt - jelentette az ABC News.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.